KONYHASZERELEM

2019. május 29., szerda

Rakott krumpli leves

Köszönet ezért az ételért a Bors étteremnek és Borbás Marcsinak,aki megszerezte tőlük a receptet,elkészítette és megosztotta.
   A párom nem nagy leves evő.Gondoltam,a rakott krumplit szereti,kipróbálom ezt a levest kevés adagban,hátha bejön neki és végre eszik levest is.
Hátttttt!"Szivem!Ez Isteni finom!"volt a reakció és szó szerint habzsolta.
Két dologban tértem csak el az eredeti recepttől,szerintem nem vesztettem semmit.
Azt hiszem gyakran fogom készíteni.


Hozzávalók

30.dkg burgonya
5.dkg füstölt szalonna
10.dkg vörös hagyma
4.db tojás
1.5 dl tejföl
10.dkg paraszt kolbász
só-bors ízlés szerint

A szalonnát apróra kockáztam,zsírjára sütöttem a fazékban,majd a pörcöket kiszedtem és félre raktam.A zsiradékon megpároltam a szeletekre vágott hagymát,majd a tisztított,kockázott burgonyát.Együtt dinszteltem pár percig és felöntöttem vízzel.Enyhén sóztam-borsoztam és beledobtam egy húsleves kockát.Ha van kész húsalaplé,akár fagyóból,akkor azzal engedem fel.
Mikor a burgonya megpuhult,levesszük a lángról és összeturmixoljuk.
A tejfölt egy merőkanálnyi forró levessel simára keverjük,visszatesszük a levest a lángra,s hozzáadjuk a tejfölt.Újraforraljuk,közben kevergetjük hogy ne csapjon ki a tejföl.1-2 perc és kész is.
A kobászt vékony karikára szeleteljük és negyedeljük,pici olajon vagy zsíron ropira sütjük.A tojásokat megfőzzük.

Tálaláskor a tojás karikákat a tányéba tesszük,rámerjük a levest és megszórjuk a kolbászchipszekkel.
Túlzás nélkül mondom,valóban rakott krumpli íze van.

Jó étvágyat!








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Sertésszűz tejszínes mártásban

  Hozzávalók 60 dkg sertésszűz 2 ek.oliva olaj 3 dkg vaj színes bors só 2 dl víz 1 húsleves kocka 2 kk.mustár 1,5 dl tejszín picike porcukor...