Ezt a tortát tavaly készítettem a lánykámnak szülinapjára.
Nagyon egyszerű elkészíteni és rendkívül impozáns.Csokikrémmel töltöttem meg,amit most próbáltam ki először,amire azt mondta az én egyetlenem"a tökéletes csokikrém":)
Hozzávalók
6 tojás
6 kanál cukor
6 kanál liszt/fele rétesliszt/
1 sütőpor
Krém
4 dl.tejszín
2 kanál porcukor
1 habfixáló
10 dkg.étcsokoládé
Díszítéshez-M&M-s cukor-piros masni
A tojásokat szétválasztjuk.A sárgáját habosra keverjük a cukorral,fokozatosan hozzáadjuk a sütőporos lisztet,simára keverjük.
A fehérjét kemény habbá verjük és azt is óvatosan a masszához forgatjuk.
Sütőpapírral bélelt kör alakú tortaformába öntjük és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.
Ha megsült ne vegyük ki a sütőből,nyitott sütőajtóval a rácson hagyjuk kihűlni.
Én lerajzoltam a cicafejet egy papírra,akkorát mint a torta,körbevágtam,rátettem a tortára és ennek segítségével alakítottak a torta formáját.Ezután kettévágtam és megtöltöttem a krémmel.Hagytam annyit,hogy a tetejét és oldalát is bevontam vele,majd a cukorral szemet orrot tettem rá,maradék olvasztott csokiból bajszot rajzoltam és végül a masnit rábiggyesztettem.
A krémhez felolvasztottam a csokit vízgőzben.Egy tálba öntöttem a tejszínt a cukorral és fixálóval,majd az olvasztott csokit is hozzátettem.Közepesen keményre felvertem.
KONYHASZERELEM
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Alfredo tészta csirkemellel
Neten találtam ezt az ételt,ahány recept volt,mind másképp volt.de a lényeg ugyanaz.Nagyon finom,a párom kérdrztem,hogy "finom?"a...

-
Hozzávalók Mennyiséget nem írok,mert mindenki maga tudja mennyit szeretne készíteni és mennyire akarja fűszerezni:)Fokhagymából viszont cs...
-
Hozzávalók 1/2 kg fejtett bab 3 szál sárgarépa 2 szál fehérrépa 1 kis fej karalábé 1 fej vöröshagyma 1 kis paradicsom 1 kis TV papri...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése