KONYHASZERELEM

2015. november 15., vasárnap

Tejszínes-újhagymás csirkecombok

Hozzávalók

4 db.egész csirkecomb
3 szál újhagyma
2 dl.tejszín
só-bors delikát
3-4 gerezd fokhagyma
kevés olaj

A combokat tisztítjuk,mossuk,majd kettévágjuk.
Kevés olajon széles lábasban vagy serpenyőben a combokat mindenhol átpirítjuk,hogy benne maradjon a "szaft".Hozzádobunk 2-3 darabra vágott fokhagymát,sózzuk ,borsozzuk,megszórjuk delikáttal,(én saját,házi delikátot használok)és felöntjük vízzel,hogy ellepje.
Időnkén megforgatjuk,megrázzuk és puhára főzzük.A folyadék közben elfő,csak kevés marad alatta,az a jó.Az újhagymát felkarikázzuk zölddel együtt és hozzáadjuk a húshoz.10 15 percig még főzzük együtt,addig,hogy a hagyma ne főljön szét benne.
A tejszínt egy kis tálkába öntjük,a hús levéből merünk hozzá,elkavarjuk és a húshoz öntjük.
Összekavarjuk,pár percig forraljuk.
Párolt rizzsel tálalom.


2015. szeptember 26., szombat

Rakott burgonya


Hozzávalók

1,5 kg burgonya
1 hosszú pár parasztkolbász
10-12 tojás
2 nagy doboz tejföl
pár szelet füstölt szalonna

A burgonyákat jól megmossuk és héjában megfőzzük.
A tojásokat szintén megfőzzük keményre.
A kolbászt megszabadítjuk a burkától,ez úgy a legegyszerűbb,ha pár percig hideg vízbe áztatjuk.Felkarikázzuk és egy kanálnyi zsiradékon éppcsak átpirítjuk.
A tejfölt pici sóval kikavarjuk.
Egy tepsi vagy nagyobb hőálló tál alját enyhén megkenjük zsiradékkal.
A megtisztított burgonyából egy sort a tepsibe karikázunk.Rárakjuk a karikázott tojások felét,majd a kolbász felét is elosztjuk rajta.A kolbászzsírból kevéssel meglocsoljuk,majd a tejföl 1/3 részét rákenjük.
Ismét egy sor karikázott burgonya,ha szükséges enyhén meg is sózhatjuk,tojás és kolbász.A tetejére burgonya kerül és a maradék tejföl.
A szalonnákat vékonyra szeljük és kakastaréjba vagdaljuk,a rakottas tetején elhelyezzük.
Sütőbe toljuk és pirulásig sütjük.


Chili con carne-ahogy én készítem...

Hozzávalók

40 dkg vörös bab
30 dkg darált sertés hús
1 fej vörös hagyma
3-4 gerezd fokhagyma
1 piros húsú paprika
2-3 paradicsom
1 doboz csemege kukorica
50 g étcsokoládé
babérlevél
só-bors-delikát
csípős paprika

A babot főzés előtti este beáztatom hideg vízbe.
Másnap felteszem főni annyi vízben hogy ellepje,teszek hozzá babérlevelet 2-3 at,sózom.
A vöröshagymát felkockázom,kevés zsiradékon megdinsztelem,hozzányomom a fokhagymát,a húst rádobom,és fehéredésig párolom.Hozzáadom a kockázott paradicsomot és paprikát is,majd épphogy kevés vizet öntve alá puhára főzöm.Ha majdnem puha a bab,belekeverem a ragut és együtt főzöm tovább.Fűszerezem ízlés szerint,beledarabolom a csokoládét,a kukoricát is hozzákeverem,végül a csípős paprikát igény szerint.Én házi darált paprikát raktam bele,de lehet friss csípőset,vagy akár chiliport is használni.

Banános golyók-sütés nélkül

Hozzávalók

40 dkg darált háztartási keksz
5-6 banán
2-3 evőkanál porcukor
2 cs vaníliás cukor

Forgatáshoz kókuszreszelék és natur kakaópor

A banánokat legkönnyebb krumplinyomón átnyomni,de akár villával vagy kézzel is lehet.
Hozzáadjuk a kekszet és cukrokat,ha keménynek tűnik lehet még banán hozzányomni,ha lágy,kekszet.
enyhén vizes kézzel golyókat formázunk,belehempergetjük kókuszreszelékbe,kakaóporba,de akár csokimázba is lehet vagy darált dióba,színes cukorba stb.
Rém egyszerű hamar kész és nagyon fini.
Ez nem túl édes,de ha édesebbre szeretnénk,mehet még bele porcukor is.


2015. szeptember 20., vasárnap

Sajtos stanglicskák

Hozzávalók


70 dkg liszt
30 dkg trappista sajt
1 teás kanál só
5 tojás +1
30 dkg zsiradék /én fele margarin fele sertészsírral készítem/
fél cs sütőpor
3 dkg élesztő
kevés tej
1 nagy pohár tejföl 3/4 része

A lisztet elmorzsolom a zsiradékkal.
Kevés cukros langyos tejben felfuttatom az élesztőt.
Hozzáadom a liszthez az összes hozzávalót és a sajtból 10 dkg-t reszelve.
Jól összegyúrom,fóliával lefedve hűtőbe teszem 1 órára.
Elég lágy tészta lesz,ha túl lágy és nyújthatatlan,lehet lisztezni még kicsit.
Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtom,megkenem felvert tojással,ráreszelem a sajtot.
Ujjnyi szélesre vágom,majd tetszés szerinti hosszúságúra./én kisujjnyira szoktam/
Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatom,előmelegített sütőben 180 fokon,kb.20 percig,pirulásig sütöm.

Pórés tejszínes sertés tokány

Hozzávalók


1 kg sertés lapocka
1 szál póréhagyma
3-4 gerezd fokhagyma
2 dl főző tejszín
1 kanál liszt
5 dkg margarin
fél csokor petrezselyem zöld

fehér bors
szerecsen dió
kakukkfű

A lapockát vékony csíkokra vágom és a margarinon fehéredésig párolom.
felöntöm annyi vízzel,hogy ellepje,rámorzsolom a húsleves kockát,ízlés szerint fűszerezem és közepes lángon fedő alatt puhára párolom.Ha kell menet közben pótoljuk a folyadékot.
A pórét félcentis vastagra,a foghagymát apróra vágom.
A puha húshoz adom,addig főzöm míg a hagyma már nem ropog,de nincs is szétfőve.
Lehúzom a tűzről,megszórom a liszttel,elkavarom,majd hozzáadom a tejszínt.
Beleszórom az apróra vágott petrezselymet is és kavargatva 2-3 percig kiforralom.
Párolt rizzsel vagy főtt tésztával tálalom.

Csirkebecsinált leves


Hozzávalók

50 dkg csirkeszárny
2-3 szál sárgarépa
1-2 szál fehérrépa
1 kisebb karalábé
1 vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
csigatészta
1 kanál liszt
kevés zsiradék
őrölt piros paprika
só-bors-őrölt köménymag
tojás
petrezselyem zöld

A csirkeszárnyakat tisztítjuk,felezzük és hideg vízben feltesszük főni,mint a húslevest.Ha habzik leszedjük,majd kisebb lángra véve hozzáadjuk a karikázott zöldségeket.
A pirospaprika kivételével fűszerezzük ízlés szerint.
Kevés zsiradékon a kanál liszttel világos rántást készítünk,a fokhagymát belenyomjuk vagy reszeljük és együtt pirítjuk picit.
Ha kihűlt a rántás,beleszórunk egy teáskanál piros paprikát,összekeverjük,majd vízzel csomómentesre dolgozzuk.
Ha megfőtt a hús és a zöldség,beleszórjuk a csigatésztát,ha az is megfőtt,hozzáöntjük a rántást,kavarjuk,pár percig kiforraljuk.Végül apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk.
A tojásokat (ki mennyit szeretne)megfőzzük keményre,tálaláskor a tányérba karikázzuk és rámerjük a levest.


2015. szeptember 17., csütörtök

Házi ételízesítő

Már évek óta készülök készíteni ételízesítőt,de valahogy mindig elmaradt.
Most úgymond a kényszer hatására szántam rá magam,ugyanis eddig is igen ritkán használtam delikátot a tartósító szerek miatt,de vannak olyan ételek amiből igenis hiányzik.
Tisztítással aprítással cakompakk 3 óra alatt végeztem a delikáttal:)és 11 kis üveggel lett belőle.
Szerintem legalább 4-5 évig nem kell után pótolnom.
Össz kilóra nem mértem,de kb 4 és fél kg lett.
Összetevőket természetesen lehet variálni,pl a karfiol is nagyon jó hozzá,vagy a kelbimbó.
De sajnos nekem nincs kertem amiben termelhetnék,így a piacon kell beszereznem mindent és a karfiol most nagyon drága az idén.Ez sajnos kimaradt de nagyon jó lett így is,bátran ajánlom!
Hozzávalók


80 dkg sárgarépa
35 dkg fehérrépa
4 közepes fej vöröshagyma
1 közepes karalábé
1 zeller zölddel együtt
1 kg piros húsú TV paprika
1 kg paradicsom/legjobb a lucullus/
50 dkg fejes káposzta
1 öklömnyi kelkáposzta
2 cs.petrezselyem zöld
50 dkg durva só

A zöldségeket megtisztítom,feldarabolom és aprító gépen ledarálom.Lehet nagy lyukú húsdarálón is,de az nekem nincs.
A petrezselyem és zeller zöldet nagyon apróra vágom,egy nagy tálban az egészet a sóval jól összekeverem.Jól kimosott üvegekbe töltöm,egy kevés levet ereszt,ezt elosztom egyenlően.
Lezárom légmentesen a kupakkal,fejre állítom pár percre,hogy biztos legyek benne jól van e zárva és mehet is a polcra.
Ha felbontok egy üveget,a továbbiakban hűtőben kell tárolni.



2015. szeptember 4., péntek

Zsebes karaj

Születés napomon mindig a párom készíti az ünnepi! ételt a lánykám segítségével.
Az idén is kitett magáért,(általában olyan ételt néz ki valahonnan,amit még nem készítettünk)zsebes karaj-sajtos reszelt burgonyával sütőben sütve.
Előző nap étteremben vacsoráztunk és nagyon finom volt minden,de a lánykám a párom vacsija után az mondta"ezerszer finomabb volt az étterminél":)
És valóban,egyszerű és nagyon remek étel.Csak ajánlani tudom főleg ünnepekre.


Hozzávalók

Kb.1,5kg.karaj csont nélkül
szeletelt bacon
paraszt kolbász
vöröshagyma
trappista sajt
piros kaliforniai vagy pritamin paprika
2-3 kávéskanál magyaros fűszerkeverék

bors kevés,ízlés szerint
1 kávéskanál őrölt piros paprika
olaj
húsleveskocka

A cserépedényt hideg vízbe áztatjuk legalább egy órát.

A karajt megmossuk,ujjnyi vastag szeletekre bevagdaljuk,de nem végig,hogy egyben maradjon.
A fűszereket kb.fél dl.olajban összekeverjük és a húst mindenhol bekenjük vele,a szeletek mindkét felét is.Egy éjszakára,vagy pár órára lefóliázva hűtőben pácoljuk.
A kolbászt,hagymát karikázzuk,a bacont megfelezzük,paprikát ujjnyi csíkokra vágjuk,sajtot vékonyra szeleteljük.
Minden zsebbe teszünk 3-4 karika kolbászt,2-3 karika hagymát,1 szelet sajtot és fél szelet bacont.
Hústűvel vagy bambuszpálcával vosszában mindkét oldalról összetűzzük,hogy ne nyíljon szét sülés közben.
1 húsleveskockát 1 dl vízben feloldunk.A beáztatott cseréptálba helyezzük a húst,aláöntjük a húslevest.A csíkozott paprikákat a hús tetejére osztjuk,rátesszük az edény tetejét és hideg sütőbe toljuk.kb.2 óráig sütjük,majd levesszük az edény tetejét és tovább sütjük addig,míg kellően megpirul a hús.

2015. július 5., vasárnap

Diós krémes

Hozzávalók

Tészta

4 tojás
20 dkg porcukor
10 evőkanál víz
16 dkg liszt
13 dkg darált dió
fél cs.sütőpor
csipet szódabikarbóna

Krém

16 dkg darált dió
15 dkg margarin
10 dkg porcukor
3-4 kanál tej
1 cs vaníliás cukor
30 ml habtejszín
1 habfixáló

Tetejére étcsokoládé

A tojásokat szétválasztjuk,a sárgáját a cukorral habosra keverjük.Hozzáadjuk a vizet,a sütőporral,szódabikarbónával elkevert lisztet,csomómentesre kikavarjuk,majd a kemény habbá vert fehérjét is apránként hozzáadjuk és óvatosan belekeverjük.
Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és tűpróbáig 180 fokon sütjük.

A krémhez a diót összekeverjük a cukorral és tejjel,pár perc alatt kavargatva felfőzzük.
Ha kihűlt,a puha vajjal kikeverjük.A tejszínt a habfixálóval felverjük jó keményre és hozzákeverjük a krémhez.Megkenjük vele a tésztát,majd a vízgőzben felolvasztott csokoládéval bevonjuk.

Sertésszűz hentes módra

Hozzávalók

70-80 dkg sertés szűzpecsenye
1 közepes fej vörös hagyma
15 dkg füstölt főtt tarja
30 dkg savanyú uborka
10 dkg vaj
kis csokor petrezselyem
só-bors

A húst mosom,megtisztítom a hártyáitól, ujjnyi szeletekre vágom és a tenyeremmel lelapítom.Enyhén sózom-borsozom, majd a felhevített vajon mindkét odalát 1 perc alatt átsütöm.Kiszedem tányérra és a szeletelt hagymát megdinsztelem a sült vajban.Közben gyufaszál vékonyra metélem a tarját és az uborkát is.Ha puha a hagyma,hozzáadom a szűzérméket és a többi hozzávalót is.Összekeverem,2-3 percig kevergetve összesütöm.A végén megszórom apróra vágott petrezselyemmel.

2015. június 30., kedd

Habkönnyű meggyes süti

Ez a szuper könnyű kevert süti lett a favorit.Annyira könnyű a tésztája és hihetetlen hamar kész van.
Mondanom sem kell szuper gyorsasággal eltűnt:)


Hozzávalók

25 dkg liszt
25 dkg cukor
6 tojás
25 dkg margarin
1 sütőpor
50 dkg meggy

A meggyet kimagozzuk és lecsöpögtetjük szűrőn.
A puha margarint a tojások sárgájával és a cukorral habosra keverjük,a fehérjét kemény habbá verjük.
A lisztet összekeverjük a sütőporral,majd felváltva a fehér habbal hozzákeverjük óvatosan a margarinos keverékhez.
Zsírozott lisztezett tepsibe öntjük,elosztjuk a tetején a meggyet és előmelegített sütőbe toljuk.
180 fokon 25-30 percig sütjük.
Tálaláskor porcukorral meghintjük.

2015. június 21., vasárnap

Csokis párnácska

Hozzávalók 12 db-hoz

1 cs leveles vajas tészta /nem mirelit/
1 tábla tejcsoki
1 tojás

A leveles tésztát kiterítem,még nyújtani sem kell!:) 12 darabra vágom,középre teszek 1 csokikockát és becsomagolom.Vigyázzunk,hogy az illesztés alulra kerüljön.Megkenem felvert tojással és 180 fokon 15 perc alatt megsütöm.

A lehető legegyszerűbb,olcsó és finom.


Baracklekváros piskóta tekercs

Hozzávalók

6 tojás
6 csapott e.k.cukor
6 csapott e.k.liszt
1 cs sütőpor
6 kanál víz

A tojásokat a cukorral habosra verem,a lisztet összekeverem a sütőporral.A habba adagolom a vizet,kicsit még verem.
Kanalanként hozzáadom a sütőporos lisztet és fakanállal óvatosan beleforgatom.
Sütőpapírral bélelt gáztepsibe öntöm és 180 fokon kb.18-20 percig sütöm.A sütőben hagyom kicsit hűlni,de nem teljesen,majd a sütőpapírral együtt feltekerem.
Ha kihűlt,visszatekerem és lehúzom a sütőpapírt.Megkenem baracklekvárral és visszacsavarom.

Sajtgolyók

Hozzávalók

45 dkg trappista sajt
3 közepes tojás
3 csapott evőkanál liszt

olaj a sütéshez

A sajtot lereszeljük,hozzáadjuk a felvert tojásokat,bele a lisztet és összekeverjük.
Vizes kézzel gombóckákat formázunk belőlük és 180 fokos bő olajban aranybarnára sütjük.Rizzsel,vagy burgonyával tálaljuk,vagy lehet salátával vagy valamilyen mártással leöntve.
Én rizibizit készítettem hozzá.

Gyenge csirkehúsleves májgaluskával

Hozzávalók

Szoktam vásárolni farrészes csirkecombot.Ha épp nem sütöm,akkor le szoktam fejteni a farrészt a combról,lefagyasztom és később tökéletesen megfelel leves alapnak.Most is ez történt,nem akartam kimondottan erős húslevest készíteni,májgaluskát főztem hozzá és tökéletes lett::)

4-5 db.csirke farrész
3 szál sárgarépa
2 kis szál fehérrépa
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 közepes karalábé
1 TV paprika
fél öklömnyi kelkáposzta

Fűszerek:só,szemes bors,szegfűbors,egész kömény

Májgaluska:
50 dkg csirkemáj
1 tojás
1 kanál zsemle morzsa
1 kanál liszt
1 gerezd fokhagyma
só-bors
petrezselyem

A húst megmosom és hideg vízben felteszem főni.
Ha elkezd habozni,leszedem teaszűrővel,kis lángra veszem.Ha nem képez több habot,hozzáadom a karikázott zöldségeket és a fűszereket,kivéve a sót.Lassú tűzön,épp hogy gyöngyözzön,addig főzöm míg puha nem lesz a hús és a zöldség is.A végén sózom ízlés szerint.

A csirkemájat mosom,és késsel vágódeszkán /elkaparom/.Beleütöm a tojást,hozzáadom a morzsát és lisztet,sózom borsozom.Aprítok bele nagyon apróra petrezselymet és egy gerezd fokhagymát reszelek hozzá.Jól összekeverem és forrásban lévő vízbe kiskanál segítségével beleszaggatom.2-3 percig főzöm,szűrővel kiemelem és lecsepegtetem.


2015. június 14., vasárnap

Fokhagymás tokány

Hozzávalók

1 kg sertés lapocka
2 közepes fej vöröshagyma
1 jó nagy fej fokhagyma
2-3 dl tej
1 kanál liszt
olaj
só-bors

A vöröshagymát vékonyra szeleteljük,a húst 1 cm csíkokra.Olajon dinszteljük a hagymát,majd rádobjuk a húst és fehéredésig pároljuk.
Sózzuk-borsozzuk,belenyomunk 4-5 gerezd fokhagymát,
  felengedjük annyi vízzel,hogy ellepje.
A lisztet kevés olajon aranybarnára pirítjuk,belenyomjuk a többi fokhagymát,pirítjuk együtt kicsit.Ha a rántás kihűlt,kb.2dl tejjel csomómentesre keverjük és a húshoz adjuk.Pár percig forraljuk,Főtt körettésztával tálaljuk.


Grill csirkecomb római tálban sült újburgonyával,grill cukkinivel

Hozzávalók
bármilyen grillsütő (azért a legigazibb szabad tűznél rácson)
egész csirkecomb

Újburgonya-cukkini

Fűszerezés:
só-bors-őrölt piros paprika-mustár-majoranna-fokhagyma-olaj

A csirkecombokat mosom tisztítom,a fűszereket olajban ízlés szerinti mennyiségben összekeverem és beleforgatom a combokat,Lezárom folpackal és hűtőzöm legalább egy órát.

Mivel én panelban lakom,nincs módom kertben grillezni,így beszereztem egy grillsütőt,amiben nyársak is vannak.A nyársakra felszúrtam a combokat és sülés közben félóránként a maradék páclével kenegettem.Isteni lett!
A cukkiniket mostam és 1.5 cm vastagra szeleteltem.Besóztam kicsit,majd a csirkecomb sütése közben,a grill tetején olaj nélkül megsütöttem.

Az apró(parázs)újburgonyát megtisztítottam,darabolás nélkül sóztam-borsoztam és a beáztatott cserépedénybe pakoltam.Betoltam a hideg sütőbe és kb.1.5 óra alatt megsütöttem.

Citromos csirkeleves

Hozzávalók

1 db.csirke mell filé
3 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
1 fej vöröshagyma
1-1 kisebb piros és sárga kaliforniai paprika
2 tojássárgája
1 citrom leve
1jó marék rizs

A hagymát apróra kockázom,kevés olajon megdinsztelem.Rádobom a szintén kockázott csirkemelleket és fehéredésig kavargatom.A zöldségeket tisztítom karikázom,a paprikákat apróra kockázom és hozzá adom a csirkéhez.Együtt párolom,majd felöntöm annyi vízzel,hogy ellepje.
Ha félig puha mind a hús,mind a zöldség,annyi vizet adok hozzá amennyi levest szeretnék,én kb.5l-t készítettem,sózom,borsozom tovább főzöm.Ha minden puha benne,beleszórom a megmosott rizst,a végén lehúzom a tűzről és a citromlével elkevert tojássárgával sűrítem és megszórom apró petrezselyemmel.
Ha valaki citromosabban szereti,lehet többet bele tenni.Igazi nyári hűsítő leves,melegen hűvösen egyaránt kiváló.

2015. május 31., vasárnap

Zöldborsós csirkeragu

Hozzávalók




1 kg kicsontozott csirke felső comb                                    
2-3 szál újhagyma
5-6 kisebb gerezd fokhagyma
40 dkg zsenge zöldborsó
50 ml.főző tejszín
2 dl.húsleves

fehér bors
tárkony
1 kanál liszt
petrezselyem

A kicsontozott csirke combokat ujjnyi vastag csíkokra vágom.Magasabb falú nagy serpenyőben,vagy lábasban,kevés olajon átpirítom,párolom.Hozzáadom a zúzott fokhagymákat,a karikázott újhagymát,együtt párolom még,majd felöntöm kb.2 dl.húslevessel.Ha nincs,jó a kocka is,de én a comb csontjából és bőréből készítettem egy keveset és avval öntöttem fel.
Ha friss borsóból készítjük,az első rottyanás után beletehetjük a csirkéhez,Ha fagyasztott,csak akkor adjuk hozzá ha félig megfőtt a hús.Ha szükséges menet közben pótolhatjuk a húslevest,de ne legyen sok rajta.Sózzuk-borsozzuk ízlés szerint és 1 teáskanálnyi szárított tárkonyt is adunk hozzá.
Ha minden puha,meghintjük 1 kanál liszttel,jól elkeverjük és rögtön felöntjük a tejszínnel.
A végén megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.
Főzzük még kb.2-3 percig.
Én most petrezselymes újburgonyával és tésztával tálaltam,de rizzsel is nagyon finom.
Nagyon gyors étel, nem túl drága és valami isteni finom.

2015. május 20., szerda

Ferdinánd tekercs

Hozzávalók

2 dkg élesztő
2 dl tej
2 evőkanál cukor
csipet só
40 dkg liszt
3 tojás sárgája
8 dkg margarin

Töltelék

10 dkg margarin
14 dkg cukor
1 cs vaníliás cukor
15 dkg mazsola

Locsoláshoz

1 cs vaníliás cukor
1-2 kanál kristálycukor
2 dl főzőtejszín

A langyos cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt.
A liszthez adjuk a sót,cukrot,a puha margarint,a tojássárgákat,összekeverjük,majd hozzáöntjük a tejes élesztőt és a maradék tejet is és laza tésztát dagasztunk belőle.Tetejét megszórjuk lisztel,letakarjuk és meleg helyen kelesztjük 50-60 percig.

A töltelékhez a margarint először magában,majd a kétféle cukorral habosra keverjük,a mazsolát beleszórjuk.
A megkelt tésztát átgyúrjuk,majd ujjnyi vastag téglalappá nyújtjuk.Megkenjük a krémmel,feltekerjük mint a bejglit és 3 cm vastagra szeleteljük.
Egy 26 cm átmérőjű tortaformát(vagy lábast)jól kikenünk margarinnal,majd vastagon megszórjuk cukorral.A tésztatekercseket körbe megkenjük olvasztott margarinnal,majd a formába rakosgatjuk őket,nem túl szorosan.20 percig kelesztjük,addig beizzítjuk a sütőt 180 fokra.
20 perc sülés után meglocsoljuk a cukros tejszínnel,tovább sütjük,majd újabb 20 perc után ismét locsolunk.Ha nagyon pirulna a teteje,de az alja még sületlen,takarjuk le sütőpapírral vagy fóliával.





Csirkemell torta

Hozzávalók

1 egész csirkemell filé

20dkg szeletelt bacon

20 dkg trappista sajt 

1 nagy doboz tejföl

2 tojás

só-bors

őrölt piros paprika

petrezselyem

 A csirkemelleket tisztítom és apró kockákra vágom,egy tálba rakom.Megfűszerezem ízlés szerint sóval,borssal,nagyon pici őrölt paprikával.Hozzáadom a tejfölt,tojást és lereszelt sajtot.Apróra vágok ízlés szerint petrezselymet és azt is hozzá adom.Alaposan összekeverem és 1 órára hűtőbe rakom.

Kivajazok egy megfelelő jénai tálat és kibélelem a baconnal úgy,hogy félig kilógjon a tálból.Beleöntöm a csirkés egyveleget a jénaiba,befedem a kilógott baconnal és sütőbe tolom 200 fokra.Kb.1 óráig sütöm,de sütő függő természetesen.

Nagyon egyszerű,mégis különleges ,akár ünnepi lakomaként is kiváló.

Jó étvágyat!




2015. május 17., vasárnap

Daragaluska leves baromfi hússal

Ürítettem a fagyómat:)Nem szerettem volna kimondott húslevest készíteni,de paprikás levest sem.A párom a tejfölös leveseket csak olykor eszi és az nemrég volt.Gyümi levest én nem nagyon szeretem,töltött káposzta mellé pedig bab-borsó-karfiolleves kizárva.Tanácstalan voltam hogy milyen levest főzzek,mert leves nekem márpedig kell!Szétnéztem a fagyó rejtett bugyraiban,egyébként is igyekszem üríteni a régebbi dolgokat belőle,hogy legyen hely az új zöldségféléknek.
Nos találtam 3 db árva csirke alsó combot és 4 db kacsa nyakat.Fejben meg is fogalmazódott a problémám:)

Hozzávalók

3 db csirke alsó comb-4 db kacsa nyak
2-3 szál sárgarépa
1 szál fehérrépa
fél karalábé
1 közepes vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma                                            
petrezselyem

Galuskához

1 egész tojás
3 tojás fehérje
3-4 kanál búzadara


A húsokat felteszem főni,akár a húslevest.Ha forrni kezd lehabozom,majd belerakom a karikázott zöldségeket,fűszerezem szemes borssal,egész köménnyel,sózom.Kis lángon addig főzöm míg a hús-zöldség nem lesz puha.A csirke combokat ezután kiveszem,hagyom hűlni.
Közben elkészítem a galuskát.
Az egész tojást villával felverem,sózom,beleteszek 3 kanál darát és összeforgatom.A tojásfehérjét habbá verem és azt is beleforgatom a darába.Ha nagyon lágynak tűnik lehet még kevés darát belekeverni,de csak pihentetés után.Legalább 20 percig pihentessük,addig megszívja magát a dara,s aztán korrigáljunk ha szükséges,de az a jó ha laza a tészta.
Kiskanállal ízlés szerinti galuskákat szaggatunk a levesbe,meghintjük apró petrezselyemmel,2-3 percig főzzük.A csirkecombok húsát leszedjük a csontról,felaprítjuk és visszatesszük a levesbe.


Dunahullám


Hozzávalók                                                             



40 dkg liszt
20 dkg porcukor
25 dkg margarin
4 tojás
10 evőkanál tej
1/2 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
2 e.k.cukrozatlan kakaó por
kb.70 dkg meggy

Krémhez

1 cs vaníliás pudingpor
2 dl meggylé
25 dkg margarin
20 dkg porcukor

Tetejére

20 dkg étcsokoládé
5 dkg margarin

A tésztához a puha margarint,a porcukrot és vaníliás cukrot habosra keverjük,majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját.Hozzáadjuk a tejet,a tojásfehérjék felvert habját.végül a sütőporral elkevert lisztet.Megfelezzük a tésztát,a felét sütőpapírral bélelt tepsibe egyengetjük,a másik felébe teszünk kakaót és egy pici tejet,jól elkeverjük.
A leszűrt meggyet elosztjuk a tésztán,majd beborítjuk a kakaós tésztával.
180 fokon előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A pudingot megfőzzük a meggylével,hűlésig kevergetjük.
Ha befőtt meggyből készítjük annak a levéből készül a puding.Ha friss vagy fagyasztott,a magozott meggyet tegyük szűrőbe és alá edényt amibe lecsöpög a lé.
A margarint habosítjuk a porcukorral és a kihűlt pudingot apránként hozzákeverjük,habosítjuk.

A kihűlt tésztára rákenjük a krémet,majd bevontuk a gőz fölött felolvasztott csokoládéval.
Villával hullámokat mintázunk a csokin és hűtőbe tesszük.

2015. május 3., vasárnap

Csirkenyársak

                                                          

Hozzávalók

9 db.nyárshoz

1.2 kg csirkemell filé
40 dkg gomba
15-20 dkg bármilyen szalonna
vörös hagyma

Páchoz:olaj,mustár,só,bors,piros paprika,zúzott fokhagyma

A pác hozzávalóit egy tálban összekeverjük,mennyiséget nem írtam,az ízlés szerint megy.
Belekeverem a megtisztított és nagyobb kockára vágott csirke melleket,jól összeforgatom,lezárom folpackal és hűtőbe teszem 1-2 órára vagy akár egész éjszakára.
A gombát tisztítom és ha apróbb egyben hagyom,ha nagyobb negyedelem.
A hagymát kb.1 cm-es vastagra karikázom,a szalonnát is nem túl vastag,de ne is vékonyra kockázom.
Bambusz pálcikára,hurkapálcikára,vagy mint én tettem,a grillsütőhöz tartozó nyársakra felszúrom a hozzávalókat.
Én hagymával kezdem,majd hús,szalonna,gomba,hús,hagyma,hús....vagy ahogy tetszik:)
Idényben lehet még paprikával,cukkinivel is variálni.
Beburkolom fóliába és berakom a grillbe.Kb.1 óra múlva leveszem a fóliát és tovább sütöm míg kell.
Ha nincs grill sütő,lehet tepsibe tenni pici zsiradékot alárakva,fóliázva és gázsütőben sütni.
De rövidebb pálcikára fűzve akár serpenyőben olajban sütve is finom.
De a tuti természetesen szabad grillen!

Saláta keverékkel tálaltam tartár mártással leöntve.

2015. április 28., kedd

Medvehagymás kiflicskék

Imádom a medvehagymát,így amikor idénye van,minél több ételbe belecsempészem.
Sőt az idén fagyasztottam belőle,ez a fincsiség még frissből készült:)
Ebből az adagból 32 kis darab kiflicskék sülnek ki.
A tésztából dupla adagot dagasztottam és sütöttem 6 db zsemlét is.....hát nem egy bolti minőség:)sokkal jobb!Nincs felfújva,jó sűrű laktató,nagyon ajánlom!

Hozzávalók                                                       


Tésztához:
2,5 dkg élesztő
1 evőkanál cukor
1 dl tej
35 dkg liszt
70 dkg kefir
1 tojás

fél dl olaj

Töltelékhez:
10 dkg puha margarin
kevés só
50-60 dkg medvehagyma

Az élesztőt a cukros langyos tejben felfuttatjuk.A liszthez adjuk a többi hozzávalóval együtt és rugalmas tésztát dagasztunk belőle.Meleg helyen kb.50 percig kelesztjük.Közben a megmosott szárazra itatott medvehagymát apróra vágjuk és a puha margarinnal és sóval összekeverjük.
Ha a tészta megkelt,lisztezett deszkára borítjuk és óvatosan átgyúrjuk.Négy részre osztjuk,mind a négyet egyenként vékony kör alakká nyújtjuk.Nyolc részre vágjuk,megkenjük a krémmel és kifliket tekerünk belőlük.Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk és hagyjuk még kelni 15 percig.Megkenjük felvert tojással és betoljuk az előmelegített sütőbe.170 fokon 15-20 percig sütjük.

2015. április 27., hétfő

Hawaii csirkemell és paprikával paradicsommal rakott csirkemell

Hozzávalók

Hawaii csirkemell

Csirkemell filé                                                
szeletelt ananász
trappista sajt
só-fehér bors

A csirke melleket nem túl vékonyra szeleteljük,Nem klopfoljuk!Enyhén meghintjük sóval és fehér borssal,majd kevés olajon mindkét oldalát elősütjük.Kiolajozott jénaiba vagy kerámia edénybe sorakoztatjuk,rárakjuk az ananász karikákat majd jól megszórjuk reszelt sajttal.Lefedés nélkül sütőbe toljuk és csak addig kell sütni míg a sajt rá nem olvad a husira.

Paprikával-paradicsommal rakott csirkemell

A húst ugyanúgy készítjük elő mint az előbbinél.
Só-bors elősütés.
Lerakjuk edénybe,pritamin vagy kaliforniai paprikát karikázok rá,majd paradicsom karikát.
Ezt is jól megszórjuk reszelt sajttal és ráolvadásig sütjük.




Egyben sült almás karaj

Ezt a finom sültet a párom készítette Valentin napra!Nagyon egyszerű elkészíteni mégis különleges az ízhatás.
Meglepett vele és mondhatom fenséges volt.

A karajt lecsontozzuk,bedörzsöljük sóval-borssal,kevés olajat öntünk rá és vagy almalevet vagy almabort.Lefedjük fóliával és sütőbe toljuk.Mikor majdnem puha,gerezdekre szeletelt almákat dobálunk a hús mellé,ha szükséges kevés folyadékot még öntünk alá.Levesszük a fóliát és készre sütjük.



2015. április 25., szombat

Túró gombóc

Hozzávalók

50 dkg.túró
4.tojás
5 dkg.margarin
6 csapott evőkanál búzadara
pici só
1 kanál porcukor

zsemlemorzsa

Öntet

Tejföl
porcukor
fahéj

A túrót villával összetöröm,a tojássárgáját,cukrot,sót,margarint és búzadarát hozzáadom és összekeverem.A tojásfehérjét kemény habbá verem és azt is hozzáadom,kikeverem.Beteszem a hűtőbe 1-2 órára.
Közben kevés olajon világosra pirítok zsemlemorzsát.
Fizet forralok,gombócokat formálok a masszából és a forrásban lévő vízbe teszem.Ha feljönnek a víz tetejére,még főzöm pár percig,szűrőkanállal kiemelem és a pirított morzsába forgatom.
Tálaláskor meglocsolom tejföllel,megszórom porcukorral,fahéjjal.







Málnakrémes piskóta

Nagyon gyors nagyon egyszerű és nagyon finom.

5 tojásból készítettem piskótát.
Most nem vacakoltam vele,nem választottam szét a fehérjét  a sárgától,egyben felvertem az öt kanál cukorral,majd belekevertem az öt kanál lisztet fél csomag sütőporral.
20 perc alatt megsült.
Vettem 2 cs.Dr Oetker Málnás tejszínes krémport,az utasítás szerint,+1 cs.habfixálóval felvertem és rákentem a piskótára.
Gőz felett felolvasztottam 10 dkg.étcsokit és kanállal csak rácsepegtettem.
Dermesztettem a hűtőben és ez lett a végeredmény.



Sertésszűz tejszínes mártásban

  Hozzávalók 60 dkg sertésszűz 2 ek.oliva olaj 3 dkg vaj színes bors só 2 dl víz 1 húsleves kocka 2 kk.mustár 1,5 dl tejszín picike porcukor...